2011. március 8.

HUMMUSZ حمّص (EGYIPTOM) nőnapra

Az arab konyha csodálatos, nagyon szeretem. Számomra fontosak a fűszerek és ők előszerettel használják is őket. 
Persze arrafelé óvatosnak kell lenni az ételekkel, de mindenkinek azt javaslom, aki Egyiptomba készül majd, (jelenleg persze nem a legkedveltebb nyaralóhely, de ez még változhat) hogy tartsa be az "aranyszabályokat" és nem lesz semmi gyomorbaj. Ide tartozik, hogy ne egyél semmi nyerset, és bármit, ami vízzel érintkezik felforralás nélkül. Én még hozzátenném a hús mellőzését, bár engem ez annyira nem érintett...



No de amit sikerült elsajátítani a helyi konyhából, többek közt, az a humusz. A törökök is fincsit készítenek, itthon esélyesebb is náluk hozzájutni. Az első receptek egyike Egyiptomban került feljegyzésre valamikor a 13. században és csak utána jóval a 18. században, Damaszkuszban.



A csicseriborsó az emberiség egyik legrégebbi termesztett élelmiszernövénye. Persze nem jellemzően itt a Kárpát-medencében, sokkal inkább a Közel-Keleten. Misem bizonyítja ez jobban, mint az a tény, hogy ásatások során 7500 éves csicseriborsómaradványok is előkerültek. Cink-, kálcium-, magnézium-, vas- és fehérjegazdag.
Hát ránk is fér már ez a sok jó anyag, ezután a jó hosszú tél után.

A szezámmag nem igazán marad le a csicseriborsótól érdemeiben, igazi tápanyagbomba: kálcium, magnézium, vas, mangán mellett magas a réz, a B1 és az E vitamin tartalma. Indiában mintegy 4000 éve termesztik pozitív hatásai miatt. Belőle készül az alábbi recept egyik összetevője: a tahini szósz, ami tulajdonképpen nem más, mint szezámszósz. Megkóstolni kiskanállal nem javaslom, mert irtó keserű önmagában. Felhasználás előtt jól kavard össze, mert álltában kis levet enged és elveszíti homogén állagát. 

És a recept:

Hozzávalók:

15 dkg csicseriborsó, beáztatva előző este
1 citrom leve
2 kisebb fokhagymagerezd
1,5 ek olívaolaj
2 ek tahiniszósz
só, bors
késhegynyi szódabikarbóna
késhegynyi sumak, ha van otthon

Speciális konyhai eszköz: pépesítő

Elkészítése:

Kb. húsz percig főzd jól záródó edényben a borsót tiszta vízben (készülj szellőztetésre, mert elég büdi tud lenni szegény főzés közben...) Adj a főzővízhez sót és késhegynyi szóbabikarbónát. 
TIPP: a csicseriborsó trükkös kis jószág, olyan, mintha sosem akarna megfőni így nem is érdemes 20-25 percnél tovább főzni, mert csak keményebb lesz.
Ha megfőtt, szűrd le, de tartsd meg a főzővízét, még kelleni fog.  
Pépesítsd és add hozzá a citrom levét, a fokhagymát, a sumakot, az olívát és a tahinit. Borsozd és ha kell, még sózd. Ismét alaposan pépesítsd és annyi főzőlét adj hozzá, amennyit felvesz ahhoz, hogy pépes de viszonylag szilárd állagú mártogatós szósz legyen belőle, amint a fotó is mutatja. 
Pirítósra kenve, kukoricachips-szel vagy bármilyen sós ropogtatnivalóval mennyei tud lenni!


És mindenképpen boldog nőnapot kívánok magunknak!!! Hajrá csajok!!! :)

Nincsenek megjegyzések: