2010. szeptember 1.

VEGA CANELLONI (olasz)


A canelloni egy cső alakú, olasz tésztaféle.  Van aki előre megfőzi, én nem ajánlom, mert ha már nem kemény, meglehetősen nehéz megtölteni. És a sütőben szépen megpuhul lefedetlenül is.



Canellonit először Rómában kóstoltam, egy kitűnő "trattoria"-ban, a belvárostól gyalog kb. 10 percre, egy eldugott kis utca, eldugott kis kapuja alatt. Egy nagyon helyi, patyolattiszta és ízig-vérig olasz étterem, ahol senki nem beszél egy szót sem olaszon kívül, de olaszul nagyon is! A ház asszonya az úr, tipikus olasz Mamma, aki úgy szórja az utasításokat és az átkokat a konyhán innen és túl, hogy még bennünk is vigyázban állt a "tudjukmi" is. A férje, egy gyorsan megöregedett, szótlan, beletörődött férfi az orra alatt motyogva hajtotta végre az össze utasítást, felszolgált, törölgetett, szervírozta a bort és jópofizott a helyi vendégekkel. Az adagok nem voltak nagyok, de annál finomabbak, így lehetőségünk nyílott többféle fogás kipróbálására. A desszertek is fenségesek voltak, a borokról nem is beszélve. A megszokott ótvar WC helyett, egy illatos, igényes és makulátlanul tiszta mellékhelyiség köszönt vissza. Lehet, hogy én vagyok a furi, de van egy elméletem: számomra egy étterem WC-je jellemzi a konyha tisztaságát is. Nos, ez itt is bejött. Hát, azért egy dologban hozták a formájukat, a számlán néhány olyan tételt is feltüntettek, amit nem mi fogyasztottunk. Ez Roma.

 Hozzávalók: ☻☻☻- ☻☻☻☻

12 darab canelloni csőtészta
lencséhez:
1 ek. olívaolaj
100 gr. vörös lencse, 1 nappal a főzés előtt beáztatva
1 kis vöröshagyma
 csipet só
fél mk. korandermag
késhegynyi őrölt kömény
1 dl víz
6-8 levél friss bazsalikom
6 levél friss oregánó

zöldséghez:
200 gr. vegyes szezonzöldség
4 ek házi paradicsomszósz
3 csipet só
késhegynyi bors
6-8 levél oregánó
8 levél bazsalikom
két csipet friss turbolya

egyéb:
2 dl besamel mártás


Elkészítése:

Az olajat forrósítsd fel egy lefedhető lábasban és pirítsd benne az apróra vágott vöröshagymát. Ebbe tedd bele a leszűrt lencsét. Kicsit pirítsd és add hozzá a fűszereit. Öntsd fel 1 dl vízzel és 6-8 percig főzd (ne legyen teljesen puha). 
Ezután a zöldségeket aprítsd fel tetszőlegesre. Itt bármilyen zöldség jó, lehetőleg igazodjon a szezonhoz. Káposzta, paradicsom, répa, zöldbab, zeller, cukkini, padlizsán, paprika, akár olívabogyó is, ha szereted. Rád van bízva és persze amit otthon találsz, az is teljesen jó.  Ezeket tedd fel főni 10-15 percre kevés vízben, amit sózz  meg. Ha már majdnem kész, vedd le a tűzről. Készítsd el a besamel szószt (Diónyi vajon egy evőkanál lisztet habosra pirítsd, ehhez adj két és fél deci /laktózmentes/ tejet, csomómentesre keverd el. Csipet só, kevés bors és egy késhegynyi szerecsendió jön bele. A végén egy pár csepp citromlé kerüljön bele). 
Öntsd le a vizet a zöldségekről egy kis tálba és tedd félre. Vegyítsd össze a lencsét és a zöldségeket.

Fogd meg a canellonicsöveket egyesével, és az egyik végére tekerj egy kicsi darabka folpackot, ezt az egy darabot mindegyik csőnél használhatod. Kiskanállal kezd el beletömni a lencsés zöldséges tölteléket. Vedd le a fóliát róla. Fektesd bele egyesével őket egy jénai tálba egymás mellé szorosan. Locsold meg őket a zöldség levével, és ha a tészta alatti folyadék így még nem éri el az egy centit, akkor adj hozzá némi sós vizet. A csövek tetejét kend meg paradicsomszósszal és teljesen fedd be a besamel mártással. Így megóvhatod őket a kiszáradástól. 

Fedetlenül tedd őket az előmelegített sütőbe és 175-180 fokon 30 percig süsd, grillezés nélkül.




4 megjegyzés:

Limara írta...

Gratulálok a tv műsorhoz, nekem nagyon tetszett! Örömmel láttam, hogy szegedi vagy:))

Ambrus Krisztina írta...

Köszönöm, aranyos vagy!

Igen, én is szegedi vagyok és büszke vagyok rá! :D

Én is várom kíváncsian a te adásodat. A sajátommal nem volt szerencsém...

Limara írta...

Igen, szegedinek lenni jó, én is büszke vagyok rá!:)

Miért nem volt szerencséd? Nem láttad?

Ambrus Krisztina írta...

Nem bizony, erről fog a következő bejegyzésem megjelenni...