2009. június 28.

DIÓVAJ

Legújabb ötletem konyha terén, hogy mivel egy hatalmas diófa áll a kertünkben és minden évben roskadásig terem nagy és finom dióval, hogy valami nagyon egészségeset és finomat készítsek belőle, ami ráadásul jól eltartható.

TIPP: a diót meghámozva zacskóban remekül el lehet tartani a mélyhűtőben. Amikor tudjuk, hogy szeretnénk felhasználni pl: süti tetejére, vagy bármi másra, előző nap csak ki kell venni a mélyhűtőből és másnap friss dióval dolgozhatunk.

Nagyon szerettem volna dióolajat készíteni, ez volt az alapötlet, de hamar be kellett látnom, hogy ez nyilván nem egy egyszerű konyhai eszközökkel előállítható dolog, így arra gondoltam, mivel szeretem az amerikaiak által annyira közkedvelt mogyoróvajat (peanut butter), mi lenne, ha én ugyanezt dióból készíteném el. Jött az ötlet, el is indult a tesztelés, majd kóstolás. Az eredmény kettőből kettő, azaz teljes siker.




A recept az alábbi:

Hozzávalók:

dió, amennyi belefér az aprítódba
oliva, dió vagy mandula olaj, max 2 ek.
csipet só
csipet cukor
egyéb fűszerek: én speciel fahéjat (1 tk) és kurkumát (2 késhegynyi) használtam a legutóbbi adaghoz, de engedd el nyugodtan a fantáziád, annyi minden szóba jöhet

Speciális konyhai eszköz: aprító

Elkészítés:

Az aprítóba tégy annyi diót, amit kényelmesen fel tud darabolni. Egészen finomra aprítsd és ha már egyenletes, adj hozzá fél ek olajat. Keverd össze a géppel, sózd és cukrozd, majd add hozzá a fahéjat és a kurkumát és keverj rajta még egyet. Amennyiben kenhető, de még nem túl olajos az állaga, akkor kész is vagy. Csak kósold meg és ízesítsd még, ha kell. Pirítósra, sütikbe vagy az alábbi bolgár Tarator levesbe kítűnő!
Tartsd hűtőben, mert amúgy hamar megavasodik, és akkor már egészségtelen.

Nincsenek megjegyzések: